blog

100 év, 5200 hét, 3 milliárd szívdobbanás.
Optimista számolással (és szerencsés esetben) akár ennyi idő is rendelkezésünkre állhat. Az élet nem feltétlenül rövid, csak sokszor egy részét elpazaroljuk. A hétköznapokban szinte eszünkbe sem jut, hogy az idő az egyik legértékesebb erőforrásunk: korlátozott és rendíthetetlenül fogy.

Ha viszont jól gazdálkodunk, bármi beleférhet.*
Bármi, de minden nem: bármi lehetsz, de minden nem – a világon bármit megtanulhatsz, de mindent nem. Bármire lehet időd, de mindenre nem.
Nem az élet rövid, hanem az elpazarolt idő sok.
A mai világban akkora a zaj, a felesleges – és sokszor hamis – információ, a véget nem érő meetig-sorozatok, a projektek, a figyelmünkért versengő hírdetések és reklámok dopaminpályáinkat stimuláló tömkelege, hogy észre sem vesszük, ami igazán számít.
Az időm és energiám tervezésekor már nem csak azt veszem figyelembe, hogy mi az, amit meg kell tennem, hanem számot vetek arról is, amit nem fogok megtenni.

Ha mi nem osztjuk be az időnket és nem priorizálunk, akkor más fogja megtenni azt helyettünk: 0-24-ben rezeg a telefon, pittyeg az értesítő a meeting meghívókról és emlékeztető e-mailekről, az arcunkba vibrálnak a színes-szagos reklámok és hírdetések, és mindeközben egyre csak növekszik a véget nem érő TODO listánk.

Csak úgy tudtam megszabadulni ettől a negatív spiráltól, hogy elterveztem és mértem a 2022-es évem minden óráját*. Részletektől mentesen, nagyságrendileg néhány tevékenység időigénye:
~2890 óra alvás,
~800 óra olvasással töltött idő (70+ könyv, kb. 25.000 oldal),
~570 óra futóedzés (3670 lefutott km, +129 óra nyújtás, +104 óra erősítés),
~152 óra podcasthallgatás,
~ 2000 óra munka,
~1700 óra evés-ivás-kikapcsolódás-utazás és családdal/barátokkal töltött idő,
~300 óra spontán tevékenység (jó hír a szkeptikusoknak, hogy az élet spontaneitását még ez a fajta tervezés-mérés-beosztás sem fogja kiölni, hisz még így is több száz óra ‘random egyéb tevékenység’ is bekerül a képletbe. Ezt 2023-ban igyekszem kiküszöbölni még pontosabb tervezéssel-méréssel.)

2022 év végére tudtam csak elfogadni (látva a ‘kimutatásokat’), hogy ha valamire igent mondok, akkor rengeteg másra egyúttal nemet mondtam – nem férhet bele mindig, minden, mindenhol. Ezért is oly értékes az időnk és a figyelmünk.

Emellett számomra nagy tanulság volt, hogy terv nélkül csak random tevékenységeket fogunk végezni és – nem túl meglepő módon – random eredményeket fogunk elérni: sportban, munkában, tanulmányokban, és nagyjából az élet bármely területén.
De a tervezés önmagában nem elég: a mérés (amit nem mérünk, azon nem is tudunk javítani) és a kivitelezés is sokat nyom a latban: ötletelünk, álmodozunk, de egy idő után fel kell állni a tervezőasztaltól és el kell kezdeni a megvalósítást.
Sokszor itt fogy el a lendület. Az álmok itt térnek nyugovóra.

Az idő viszont könyörtelenül egyre csak telik.

Nem azért emlékeztetem magamat erre minden nap (‘memento mori’), hogy szorongjak az idő múlása miatt, hanem épp ellenkezőleg: hogy érezzem a súlyát és jelentőségét minden egyes órának, napnak, évnek.
Az idő múlásának elviselhetetlenül fájdalmas tényét számomra szinte csak a futás (pontosabban a futás nyújtotta flow élmény) tudja feloldani.
Percekre, órákra – amíg tartanak a kilométerek, amíg tart a flow.
De az áramlat egyszer véget ér; a kilométerek ‘elfogynak’, a versenynek vége lesz. És nem marad más, mint a visszatérés az időtlen, felhőtlen, már-már transzcendens állapotból a ‘való világba’, ahol az időnk nem tarthat örökké.
Saját felelősségünk, hogy kikkel és milyen tevékenységekkel töltjük a nekünk szánt ‘keretet’.
Ha ‘eljön az idő’, megbánást érzünk-e vagy elégedettséget:
megtettük-e mindazt, amire képesek voltunk életünk során?

100 év, 5200 hét, 3 milliárd szívdobbanás.
Az óra ketyeg